Kuncze: csak feltételekkel lehet koalíció

InfoRádió / MTI
2006. április 24. 15:59
Az SZDSZ csak akkor vállalja a közös kormányzást az MSZP-vel, ha a liberális párt programjának nagy része megvalósulhat - közölte a párt elnöke.

Kuncze Gábor elmondta: kényelmes többséget szereztek a szocialistákkal a választásokon, és a liberális pártnak most tízzel több képviselője lehet a parlamentben, mint az előző ciklusban.

Az SZDSZ elnöke hangsúlyozta: pártja arra törekszik, hogy érdemi változás történjen az egészségügy, az adórendszer és a közigazgatás területén.

"Abban az esetben ha ezeken a területeken a kívánatos irányokba mozdul el a politika, a Szabad Demokraták Szövetsége számára érdemes, fontos belépni a koalícióba" - fogalmazott a pártelnök, hozzátéve: így kell érteni, hogy az SZDSZ készen áll a koalícióra.

Kuncze Gábor hangsúlyozta: a következő ciklusban elengedhetetlen a kormánypártok és az ellenzéki pártok együttműködése az alapkérdésekben.

Szólt arról is, hogy a koalíciós egyeztetéseken felvetik az együttműködést az ellenzékkel.

Kuncze Gábor szerint ez nem jelentené az ellenzéki pozíció feladását a Fidesz számára.

Kérdésre válaszolva elmondta: a liberálisok részletes, a pontos teendőket tartalmazó kormányprogramot tartanának kívánatosnak, ez időigényes, ezért alapos és részletes tárgyalásokra számít.

Mint mondta, feltehetően júniusban alakulhat meg az új kormány.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást