eur:
393.88
usd:
364.83
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A dinoszauruszok eledele Budapesten

Az ELTE Botanikus Kertjében látható a világ egyik legrégebbi, ma is létező növényfajának egy példánya, amely minden bizonnyal a dinoszauruszok étlapján is szerepelt.

A Füvészkertben áprilistól látható a wollemi fenyő egy példánya; a növényritkaság szakértők szerint a ma is létező növényfajok közül az egyik legrégebbi, már 200 millió éve is létezett.

A wollemi fenyőről sokáig azt tartották, hogy a dinoszauruszokkal együtt kipusztult, de néhány évvel ezelőtt tudósok Ausztrália Új-Dél-Wales tartományának egy 200 méter mély kanyonjában felfedeztek néhány száz egyedet.

A "túlélő" állományt megtaláló ausztrál kutató az InfoRádiónak elmondta: mivel ilyen ősi fajról van szó, teljesen más szaporodási stratégiát folytat, mint a mai növények.

A szakember szerint a növényevő dinoszauroszok étlapján minden bizonnyal szerepelt ez a növény, úgy legelhették, mint manapság a zsiráfok az akáciákat.

A kövületek azt mutatják: 65 millió éve a wollemi fenyő még széles körben elterjedt volt az Ausztráliát és az Antarktiszt magába foglaló őskontinensen.

Bővülő Füvészkert

Az 1771-ben alapított ELTE Botanikus Kertben nemrég alakították ki a forró nyarat és esős telet igénylő ausztráliai növények gyűjteményét, annak része ez a ritka faj is, amelynek megőrzéséért világszerte számos helyen dolgoznak.

A Füvészkert nemrég elkészült fejlesztési terve szerint az intézményt 2010-ig nagymértékben bővítik, így a jelenlegi 250-nél is több ritka, kiemelten veszélyeztetett növényt tekinthetnek majd meg a látogatók.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×