eur:
394.71
usd:
365.58
bux:
65142.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Gyurcsány: az új világban nem a basáskodás lesz az úr

Az MSZP-SZDSZ-koalíció olyan politikát fog folytatni, amely felemel mindenkit, aki tehetséggel, szorgalommal indul el az úton - jelentette ki a miniszterelnök a Baranya megyei Szentlőrincen.

"Nem tudunk mindenkinek külön-külön boldogságot adni ajándékba, (...) de lesz értelme a munkának, lesz lehetőség felemelkedni" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

A szocialista politikus közölte: olyan világot teremtenek, amelyben nem a basáskodás, a veszekedés és a rágalom az úr, az országban pedig nemcsak jó, hanem könnyebb lesz magyarnak lenni, mert van értelme a küszködésnek.

A miniszterelnök úgy vélte: az MSZP-SZDSZ-koalíció a cselekvés és a remény koalíciója.

Ez a koalíció azért tud együttműködni, mert bár az elmúlt években voltak konfliktusai, nehéz vitái, a két párt viszonyát minden vitában a tisztelet, a partnerség jellemezte - tette hozzá.

A kormányfőt baranyai kampányútjára elkísérő Kóka János szabad demokrata gazdasági miniszter azt mondta: a két pártban közös, hogy mindkettőnek van programja, van miniszterelnök-jelöltje, és közös az is, hogy "jó a memóriája".

"Emlékszünk Orbánra, Torgyánra, emlékszünk Mikola szavaira és Semjén Zsoltra, akkor is, ha most ezekben a napokban visszahúzzák őket. (...) Emlékeznek a körmösre is Mikolától, ugye? Én azt mondom, nehogy körmöst adjanak a gyereküknek, mert felnő, és olyan lesz, mint Mikola" - mondta a politikus.

Úgy vélte: a két pártban közös a hit is, a hit abban, hogy Magyarország az Európai Unióba lépve olyan lehetőségeket kapott, mint az elmúlt száz évben soha.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 07:57
×
×
×
×