eur:
395.2
usd:
371.08
bux:
65093.5
2024. április 19. péntek Emma

Egyre több ásványvizet iszunk

Az ásványvizek forgalmának fellendülése az idén is folytatódik az ACNielsen Piackutató előrejelzése szerint. Az éves kiskereskedelmi forgalom értékben 34 milliárd forint lesz.

Magyarországon átlagosan egy ember 68 liter ásványvizet iszik évente - derül ki a piackutató felméréséből. Nevihostényi Éva a cég marketingigazgatója szerint, csak az ásványvizek forgalma növekszik, de az emberek évek óta ugyanazokat az ízeket kedvelik.

A magyarok elsősorban szénsavas ásványvizeket isznak, a kiskereskedelemben eladott ásványvizek 70 százaléka buborékos. Ezt követi a szénsavmentes, majd az enyhe vizek eladása, a legkevesebb pedig az ízesítettekből fogy. A termékek ára csökkent az utóbbi időben.

A legtöbb ásványvizet Budapesten és Pest megyében isszák, itt adják el az éves forgalom 39 százalékát. Ugyancsak ebben a régióban értékesítik a legtöbb jeges teát, bár ebből a frissítőből kevesebb fogy, mint ásványvízből. Az elmúlt évben a fogyasztás meghaladta az 55 millió litert. A legkedveltebb a citromos, ezt követi az őszibarack ízű

Mind jeges teából, mind ásványvízből a másfél literes kiszerelés a legkedveltebb. Ezt a fél literes követi, bár ennek piaci részesedése mind a két kategóriában néhány százalék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
Maga alá gyűri az EU-t a húsz éve lappangó válsága, alapvető reformok váltak égetővé

Maga alá gyűri az EU-t a húsz éve lappangó válsága, alapvető reformok váltak égetővé

Az utolsó előtti, vagy talán a legutolsó pillanatban mutatták be az Európai Bizottság kérésére megszületett belsőpiaci reformtervezetet. A 2004-es nagybővítés után két évtizeddel világosan látszik, hogy az Európai Unió versenyképességi hátrányban van Kínához, az Egyesült Államokhoz és a feltörekvő új gazdasági hatalmakhoz képest az egységes piac diszfunkcionálása miatt. A túlszabályozás, az innováció háttérbe szorulása, a rossz állami és EU-s támogatási rendszerek, valamint a versenyjog bonyolultsága miatt azonnali átalakítást sürget a Jacques Delors Intézet friss előterjesztése, hogy Európa továbbra is geopolitikai tényező maradhasson.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×