Járai: "a politikusok elefántcsonttoronyban élnek"

InfoRádió / MTI
2006. április 18. 13:56
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint a forint árfolyama komoly veszélyben van. Járai Zsigmond a Dow Jones hírügynökségnek azt mondta: a választási harcba bonyolódott politikusok nem ismerik fel a költségvetési helyzet súlyosságát, és a szükséges reformok sem látszanak.

A forint stabilitása komoly veszélyben van, és nem látszanak a költségvetési reform előkészületei - közölte a jegybank elnöke.

A politikusok szemlátomást elefántcsonttoronyban élnek, nincsenek tisztában a helyzet súlyosságával, nem is értik azt - idézte a bankelnök szavait a Dow Jones.

Járai Zsigmond a forint bizonytalanságának fő tényezői között említette a csökkenő nemzetközi kockázatvállalási kedvet, a magyar költségvetés átláthatóságának hiányát, az EU sürgetését a kiadások kezelésére és a belső feszültséget a központi bank monetáris tanácsában

A költségvetés kritikus helyzete a kulcs - tette hozzá az MNB elnöke.

Járai Zsigmond adócsökkentést, a szociális kiadások mérséklését, a közalkalmazottak létszámának csökkentését szorgalmazta.

A deficit szerkezeti jellegű, amit nehéz kezelni. A kiadáscsökkentés elkerülhetetlen - mondta az MNB elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást