eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Elrendelte a veszélyhelyzetet a Hármas-Körösön a kormány

A veszélyhelyzet kihirdetéséről azután döntött a kabinet, hogy a folyón minden eddiginél magasabb vízállásra lehet számítani Gyomaendrődnél szerdán, Szarvasnál pedig csütörtökön. Korábban a Tisza Kisköre és az országhatár közötti részén, a Maroson, valamint a Zagyva és a Hármas-Körös torkolati szakaszán léptettek életbe rendkívüli árvízvédelmi készültséget.

Rekordvízállás várható a Hármas-Körösön

A Hármas-Körösön minden eddiginél magasabb vízállásra lehet számítani Gyomaendrődnél szerdán, illetve Szarvasnál csütörtökön - mondta az InfoRádiónak a Békés megyei Önkormányzat szóvivője a vészhelyzet kihirdetésére vonatkozó javaslat indoklásául.

Az érintett szakaszon mintegy 25-26 kilométeren kell nyúlgátakat építeni, amelyeken jelenleg is dolgoznak - mondta Bod Tamás, hozzátéve, hogy minden remény megvan arra, hogy idejében elkészüljön a nyúlgátrendszer.

A megyei önkormányzat szóvivője szerint kitelepítésre egyelőre nem kell számítani.

Szegeden egyelőre bírják a gátak

Egyelőre nem készülnek kitelepítésekre Szegeden sem, bár készen áll a forgatókönyv arra az esetre is, ha végül szükség lenne rá - mondta az InfoRádiónak a város polgármestere.

Botka László szerint Szegeden a gátak stabilak, de megjelentek már a különböző árvízi jelenségek is. Az út alól feltörő víz miatt volt olyan Tisza-parti útszakasz is, amelyet le kellett zárni. Ezeknek a jelenségeknek a megszaporodására számítanak az elkövetkező hetekben.

A legnagyobb kihívást a polgármester szerint az jelenti, hogy várhatóan hosszabb ideig kell majd védekezni, hiszen a vízügyi szakemberek szerint akár május közepéig is nagyon magas vízszint várható a Tiszán az egymást követő árhullámok miatt.

Szolnoknál reggel elérte a Tisza a 10 méteres magasságot

Miután Szolnoknál kedd reggel elérte a folyó vízszintje az 1000 centimétert, a Közép- Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság arra számít, hogy még kedden megkezdődik a tetőzés. Nagy emelkedésre már nem számítanak, de tartósan magas vízszintet várnak - mondta az InfoRádiónak Fodor György, a tájékoztatási csoport vezetője.

A gátak megerősítése már csak a Szolnoktól délre eső településeken folyik, a várostól északra csak megerősített figyelőszolgálatra van szükség. Árvízi jelenségek, fakadó vizek, csorgások, átázások persze vannak, de egyelőre a normál keretek között maradtak, rendkívüli esemény nem történt - tette hozzá Fodor György.

A vízügyi szakemberek arra készülnek, hogy Szolnoknál mintegy két hétig hasonló magasságban marad a Tisza vízszintje.

Eddig 9 milliárd forintba került a védekezés

Persányi Miklós kiemelte, hogy az ár- és belvízvédelmi munkálatokra az elmúlt 24 órában 478 millió forintot fordítottak, 55 millióval többet, mint vasárnap.

Az év elejétől eddig több mint kilencmilliárd forintot költöttek, amelyből az árvízvédelmi munkálatok 6,3 milliárdot, míg a belvízvédelem 2,8 milliárdot emésztett fel.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×