Több port nyelnek Budapesten, mint a bécsiek vagy a rómaiak, de kevesebbet, mint a szöuliak - derül ki egy most befejezett vizsgálat eredményeinek összehasonlításból.
Az ELTE Környezettudományi Kutató Központjának elnöke elmondta, hogy az apró porrészecskék mérésekor kiderült: számtalan olyan elemet tartalmaznak, amire nincs is határérték.
Budapesten a Széna téren mérik a légszennyezettségi adatokat - közölte az InfoRádióban Záray Gyula. Az állomást egy éve állították fel. A kutatók a főváros egyik legforgalmasabb pontját választották ki.
A szennyező anyagok mennyisége itt sem lépte át a határértéket. Nemzetközi összehasonlításban pedig a magyar főváros a középmezőnyben van. Rosszabb a helyzet, mint például Rómában vagy Bécsben, de jobb, mint Szöulban.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag