Mandur: 30 fős többséggel kényelmesen lehet kormányozni

Infostart
2006. április 14. 06:30
Nem változtat kampánystratégiát az MSZP annak ellenére sem, hogy az ellenzék a magas államháztartási hiány miatt erősen bírálja a kormányzati gazdaságpolitikát - mondta Mandur László, az MSZP elnökségi tagja az InfoRádió Aréna című műsorában.

Mandur László szerint nincs gazdasági válság, azzal csak a Fidesz riogat. Az MSZP elnökségi tagja kijelentette, hogy a Pénzügyminisztérium előírásszerűen közzétette az államháztartási adatokat.

Mandur László szerint amikor 2002-ben a Fidesz jogszabályt módosított, hogy ne kelljen az adatokat nyilvánosságra hozni, akkor ugyanakkora volt az államháztartási hiány, mint most.

A kormánypárti politikus beszélt még arról is, hogy a választások második fordulója után a szocialista-szabad demokrata koalíció legalább 205 mandátumot szerez. Mandur László úgy becsülte, hogy ebből 18-19 lesz a liberálisoké.

Az MSZP elnökségi tagja szerint az MDF 12-13 képviselői helyet szerezhet. Hangsúlyozta: egy 30-35 fős többséggel biztonsággal kormányozhat a kormányoldal.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aréna 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Aréna 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást