Megerősítik a töltéseket a Dunakanyarban

InfoRádió / MTI
2006. április 13. 13:20
Összesen 17-18 milliárd forintba kerül az árvíz elleni védelmet szolgáló Duna-program. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter Szentendrén azt mondta: az előkészítésre az idén 662 millió forint jut.

Persányi Miklós elmondta: a program célja az állami fővédművek kiépítése, hogy a mostanihoz hasonló nagy áradásoknál is biztonságban lehessenek az emberek és az értékek.

A politikus hozzátette: az elvégzendő feladatok közé tartozik például a két táti patak torkolatánál a partok rendezése, Suránynál a hat és fél kilométer hosszú töltés megerősítése, valamint a szentendrei állandó töltés kiépítése a kaszinó közelében.

Közölte: ez utóbbi, 270 millió forintos, részben az Európai Unió támogatásával folyó munka már megkezdődött.