eur:
394.11
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Gyurcsány: a baloldalnak dolga van az országgal

Az MSZP és az SZDSZ programjának közös értékei és a baloldal növekvő támogatottsága biztosítja, hogy a koalíció nyerni fog a választásokon - jelentette ki az MSZP miniszterelnök-jelöltje esztergomi kampányrendezvényén.

Gyurcsány Ferenc megyei kampánykörútjának első állomásán azt mondta: a koalíció összeérett; nincs szükség arra, hogy a szocialisták és a szabad demokraták vezetői szervezeti kényszert vagy nyomást próbálnának meg gyakorolni a választókra vagy a jelöltekre.

A miniszterelnök a haza és a haladás koalíciójának nevezte az MSZP és az SZDSZ együttműködését.

A koalíciós partnereket Gyurcsány Ferenc szerint a demokrácia, a sokféleség iránti tiszteleten túl az is összeköti, hogy hisznek a piac és a verseny előremozdító erejében, melyet "ellensúlyokkal kell a közösség érdekében kordában tartani".

A miniszterelnök szólt arról is, hogy még a kormányalakítás előtt megállapodnak a lényeges kérdésekről, így az új kabinet az első kormányülés után csaknem 20 törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé.

Személyi kérdésekben csak azután döntünk, hogy a programokban megállapodtunk - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő szerint ma támogatottságban nincs nagy különbség az MSZP és a Fidesz között, de "a magyar baloldal hite megerősödött abban, hogy van dolga az országgal, a nemzeti haladás legnagyobb ereje".

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×