Gallup: a Fidesz számíthat az MDF szavazók egy részére

Infostart
2006. április 13. 17:39
A kis pártok szimpatizánsai közül sokan nem rendelkeznek másodlagos pártpreferenciákkal, és a részvételi hajlandóságuk is kétséges a második fordulóban - nyilatkozta az InfoRádiónak a Gallup igazgatója. Manchin Róbert kitért arra is, hogy a pártvezetés akaratától függetlenül a Fidesz jelöltjei számíthatnak az MDF vidéki szavazóinak egy részére.

A közvélemény-kutató intézet vezetője elmondta: a pártszerkezet koncentrálódásával csökkent a másodlagos pártpreferencia jelentősége; az MDF szavazóinak harmadánál-felénél azt tapasztalták, hogy nem is rendelkezik ilyennel.

Azoknak az MDF szavazóknak, akik rendelkeznek másodlagos pártpreferenciával, a nagyobb része a Fideszt támogatja, kevesebben tartják elképzelhetőnek, hogy az MSZP-re szavazzanak - tette hozzá Manchin Róbert.

A szakember szerint kérdéses, hogy az MDF vidéki tagsága mennyire követi a pártvezetés döntéseit, így a Fidesz jelöltjeinek lehet tartaléka ebből az irányból.

A törzsszavazók ott lesznek

Manchin Róbert arra is felhívta a figyelmet, hogy a második fordulóban módosul a szavazók összetétele az első fordulóhoz képest.

Az SZDSZ-szavazók MSZP-ellenessége például jelentősen csökkent ugyan a korábbiakhoz viszonyítva, de nem biztos, hogy el is mennek szavazni. Csak a nagy pártok törzsszavazóinak részvételét lehet biztosra venni - hangsúlyozta a Gallup igazgatója.

A parlamentbe be nem jutott pártok szavazóiról a szakember azt mondta: a baloldali törpepártok kevés szavazót tudtak csak megnyerni, a MIÉP-Jobbik két százalékos szavazótábora - ha elmegy voksolni - szinte biztosan a Fideszt választja a második fordulóban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást