Bod Péter Ákos: civilnek tekintem magam

Infostart
2006. április 13. 18:12
Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint akarat és politikai erőviszonyok kérdése, hogy egy kormányprogramba a koalíciós pártok programelemeinek mely részei kerülnek bele. A Fidesz által közös polgári miniszterelnök-jelöltnek megnevezett közgazdász, egyetemi tanár az InfoRádiónak azt mondta: a kormányprogramnak az ország menedzselésével kell foglalkoznia.

Bod Péter Ákos szerint miután szerdán hirtelen a figyelem középpontjába került azzal, hogy a Fidesz őt javasolta az MDF-nek közös miniszterelnök-jelöltnek, a demokrata fórum visszautasítását követően "visszaállt az élet természetes rendje".

Az MDF gazdasági tanácsadója az InfoRádióban úgy fogalmazott, hogy a második fordulóig hátralévő időben a pártok lefolytatják a kampányt, majd az eredmény ismeretében lehet a további döntéseket meghozni.

"Civilnek tekintem magam"

"Ebben az értelemben én jelölt sem lettem, hiszen a két párt között nem született megállapodás. Civilnek tekintem magam" - fogalmazott Bod Péter Ákos, aki szerint a Fidesz és az MDF programjának összehangolása alapvetően szándék kérdése két olyan párt esetében, amelynek van közös politikai gyökere. A konkrét megoldások megtalálása ugyanakkor a mindenkori miniszterelnök dolga - tette hozzá a közgazdász.

Bod Péter Ákos szerint egy kormányprogram rengeteg pontban eltér a pártok választási programjától, már csak azért is, mert a választási kampányban a pártok általában a szép dolgokról beszélnek, és nem kötik a választók orrára mindazt a kellemetlenséget, ami bekövetkezhet. Ezzel szemben egy kormányprogram kénytelen az ország menedzselésével foglalkozni - vélekedett az Antall-kormány volt ipari minisztere.

El lehet térni a tb-járulék csökkentésétől

A Fidesz és az MDF között az egyik vitapont a nagyobbik ellenzéki párt által a kormányra kerülés esetére tervezett tíz százalékos tbjárulék-csökkentés. Bod Péter Ákos az InfoRádióban ennek megvalósíthatóságáról úgy vélekedett, hogy amennyiben ennek bevezethetőségéről az egyik felet nem lehet meggyőzni, "akkor feltételezem, hogy ettől a ponttól is el lehet térni. A programok egyikét sem lehet egy az egyben átültetni a gyakorlatba, mert sok mindenről nem szólnak".

A kormányprogram kialakítása mindig izgalmas, de a végeredmény részben akarat, részben pedig politikai erőviszonyok kérdése - fogalmazott Bod Péter Ákos.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bod Péter Ákos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást