eur:
394.39
usd:
370.22
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Polgári együttműködés: Bod Péter Ákos a javasolt kormányfő-jelölt

"A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület támogatja azt a javaslatot, amely Bod Péter Ákost, egyesületünk egyik alelnökét, a kiváló közgazdászt, Antall József kormányának volt miniszterét, korábbi jegybankelnököt jelöli a polgári-nemzeti oldal miniszterelnöki posztjára" - írta közleményében a szervezet.

Az egyesület meggyőződése szerint "ebben a helyzetben az országnak olyan szakértelemmel rendelkező, nemzeti egységkormányra van szüksége, amely képes a jelenlegi súlyos gondok megoldására, a kivezető út megtalálására".

A szervezet elnöksége emlékeztet arra, hogy azért hozták létre az egyesületet, hogy elősegítsék a polgári erők összefogását, a polgári pártok egységes fellépését a magyar politikai közéletben.

"A polgári-nemzeti oldal az összefogás eredményeként megnyerte az 1998-as országgyűlési választásokat. A polgári pártok megértették, hogy a párt- és egyéni szempontokat meg kell, hogy előzzék az ország érdekei. Most, a választások második fordulója előtt sorsfordító döntések előtt áll az ország és annak minden polgára" - áll a közleményben.

Az egyesület közölte: "az elmúlt négy esztendő felelőtlen politikája adósságcsapdába hajtotta a gazdaságunkat, elzálogosította a jövőnket, és folyamatosan becsapta és megtévesztette az embereket az ország tényleges helyzetét illetően. Nemzeti pénzünket az összeomlás veszélye fenyegeti."

Az európai demokráciák történetében példátlan eset lenne, ha egy olyan pártkoalíció kapna ismételt megbízást az ország ügyeinek irányítására, amely négy esztendős kormányzása alatt összehasonlíthatatlanul rosszabb állapotba hozta a gazdaságot, a magyar társadalmat, annak erkölcsi és szellemi állapotát, mint amelyben az ország akkor volt, amikor a hatalmat átvették. Az újabb felhatalmazás a csőd szélére juttathatja az országot és megsemmisítheti a rendszerváltozás céljainak elérését és az azóta eltelt 16 esztendő kemény munkájának és áldozatainak az eredményeit - írta az elnökség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×