Harmadfokú készültség a Tiszán

Infostart
2006. április 11. 12:42
Összesen 5,6 milliárd forintba került eddig az ár- és belvízvédelmi védekezés. Közben megkezdődött a lassú apadás a Tiszán Tokajnál. A folyón Záhonytól az országhatárig továbbra is harmadfokú a készültség.

Az ár- és belvízvédelmi munkálatokra eddig összesen 5,6 milliárd forintot fordítottak, amiből az árvízi védekezés 3,6 milliárdot, míg a belvízi 2 milliárdot tett ki - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

Varga Miklós hozzátette: az árvízvédelmi készültségben lévő védvonalak hossza 2.623 kilométer, amely szombathoz viszonyítva mintegy 200 kilométerrel csökkent. A helyettes államtitkár kiemelte: a védekezés súlypontja az elmúlt 24 órában a Duna völgyéből áttevődött a Tisza völgyébe.

A Tisza alsó szakaszán elhúzódó védekezésre számítanak, mert a Duna szerbiai részén és a Maroson is magas a vízszint. Az országban jelenleg csaknem 1600 kilométeren tartanak fenn harmadfokú készültséget.

Megállapodást kötött a magyar-ukrán kormányközi bizottság a beregi térség vízvédelméről és a Tisza szabályozásáról. A bizottság magyar elnöke szerint Magyarországon már megkezdődtek a beruházások az előkészítése.

A legmagasabb fokozat mellett zajlik a védekezés a Tisza mellett a Duna Bács-Kiskun megyei részén, Lónyay-főcsatornán, a Bodrogon, a Taktán, a Berettyón, a Hortobágy-Berettón, a Maroson, valamint a Sebes- és a Hármas-Körös mentén.

Budapesten megkezdődött a takarítás és a fertőtlenítés a korábban vízzel borított területeken. A budai alsó rakpartot megnyitották a Lágymányosi híd és a Margit híd között, és már a teljes vonalon jár a szentendrei HÉV, a 2-es villamos valamint a 26-os autóbusz is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Felsõ-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság mûszaki igazgató-helyettese, Dajka István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság szóvivõje, Vona Titusz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság szóvivõje, Priváczkyné Hajdú Zsuzsanna
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást