Gémesi: "az MDF vezetése Gyurcsány Ferencnek asszisztál"

Infostart
2006. április 11. 13:27
Gémesi György az MDF elnökségi tagja úgy véli: a demokrata fórum teljes mértékű elzárkózása a Fidesztől egészen más érdekeket szolgál, mint amit a választási programjukban megfogalmaztak. Gémesi György megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy Dávid Ibolya elnök anélkül dönt, hogy egyeztetne a párt elnökségével. A politikus az InfoRádiónak azt mondta: meg kell adni a lehetőséget az MDF képviselő-jelöltjeinek arra, hogy helyben megállapodást köthessenek az esetleges visszalépésekről.

A Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagja szerint a párt a választásokon egy korszerű, konzervatív párt programjával indult el, de ennek magvalósítására csak akkor van esély, ha az MDF kormányra kerül. Gémesi György szerint a demokrata fórum programja teljes mértékben ellentétes a balliberális elképzelésekkel.

A politikus az InfoRádióban azt mondta: bízik abban, hogy helyi szinten azok a képviselő-jelöltek, akiknek nincs reális esélyük a második fordulóban, viszont kedvező eredménnyel végeztek, megkötik azokat a megállapodásokat, amelyek segíthetik a program megvalósulását.

Tárgyalás nélkül nem lehet elutasítani

Gémesi György utalt arra, hogy az Európai Néppártban egy frakcióban ül az MDF és a Fidesz. Az MDF elnökségi tagja úgy vélte: tárgyalni kell ahhoz, hogy egyáltalán vissza lehessen utasítani a megállapodás lehetőségét.

"Ha elzárkózunk mindenféle tárgyalástól, akkor a háttérben valószínűleg más húzódik meg. Ez az elzárkózás teljesen más érdekeket szolgál, mint amit az MDF a választások előtt megfogalmazott" - fogalmazott Gémesi György.

A politikus hozzátette: "Teljesen nyilvánvaló, hogy (a párt vezetése) asszisztál Gyurcsány Ferencnek. Az a furcsa számomra, hogy hétfő délelőtt 11 órakor Hiller István és Kuncze Gábor sajtótájékoztatóján az MSZP elnökének szájából ugyanez hangzott el. Még elnökségi ülés sem volt addig. Hiller István azt állította, hogy beszélt Dávid Ibolyával és ezeket az információkat kapta. Megdöbbentő és elfogadhatatlan az, hogy az MDF politikai döntéshozó testületei nélkül az elnökasszony ilyen típusú megállapításokat tesz. Ez semmi másról nem szól, mint a jelenlegi kormány stabilizálásáról."

MDF-MSZP egyeztetés?

Az MDF elnökségi tagja azt mondta: nem tudja garantálni, hogy a párt nem kezd tárgyalásokat az MSZP-vel. "Ha az MDF korszerű konzervatív programot hirdet meg, akkor az nem fésülhető össze egy balliberális programmal. Viszont összeegyeztethető más konzervatív párt elképzeléseivel" - mondta az InfoRádióban Gémesi György, aki úgy vélekedett, hogy amennyiben egy konzervatív programban vannak az MDF-nek nem tetsző elemek, akkor azokat ki kell szűrni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gémesi György
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást