eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Koalíciós megállapodás a visszalépésekről

Az SZDSZ 55, az MSZP három helyen lépteti vissza jelöltjeit a második fordulóban.

A szocialisták Szigetszentmiklóson visszalépteik Varjú Lászlót Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök javára.

Budapesten, az V. kerületben Steiner Pál Pető Iván, a IX. kerületben Kökény Mihály Gegesy Ferenc javára lép vissza.

Mindhárom szocialista képviselőjelölt jobban szerepelt az első fordulóban, mint liberális vetélytársa.

A megbeszélésen a szocialista pártot Gyurcsány Ferenc kormányfő mellett Hiller István pártelnök, Szekeres Imre elnökhelyettes, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Kiss Péter kancelláriaminiszter képviselte.

Az SZDSZ részéről Kuncze Gábor pártelnök, Horn Gábor kampányfőnök és Magyar Bálint oktatási miniszter jelent meg.

Kuncze Gábor közölte: öt helyen a két párt közös jelöltjeinek van esélye nyerni, ezért ezeken az érintett kerületekben erős kampányt folytatnak majd.

Hankó-Faragó Miklós Szombathelyen, Szécsi Gábor Kecskeméten, Sándor Klára Szegeden, Balog József Kecskeméten és Kóka János Budapesten a második fordulóban is megméretteti magát közös jelöltként.
 
Hiller István, MSZP elnök közölte: a szavazók többsége vasárnap úgy döntött, hogy a koalíció folytassa a munkáját, és a két koalíciós párt mindent tegyen meg azért, hogy megalakulhasson a második Gyurcsány-kormány.

"A két koalíciós párt vette az adást" - jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva Kuncze Gábor elmondta: a megbeszélésen nem volt szó kormányzati pozíciókról, arról viszont igen, hogy a kampányt összehangolják a következő két hétben.

Hiller István szerint a stratégia nagyon egyszerű, "meg fogjuk nyerni a választást".

Kitért arra is, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő hajnalban telefonon beszélt Dávid Ibolyával, az MDF elnökével, aki megerősítette, hogy nem lép koalícióra a Fidesszel.

"Mi hiszünk neki"- fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy vajon az MSZP koalíciót köt-e az MDF-fel, Hiller István azt mondta: "erről nem volt szó".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×