Dávid Ibolya: az MDF nem lépteti vissza jelöltjeit

Infostart
2006. április 10. 17:32
Dávid Ibolya pártelnök közölte: az MDF elnöksége nagy szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy egyetlen választókerületben sem lépteti vissza jelöltjeit a Fidesz javára.

A politikus erről azután beszélt, hogy az MDF elnökségével tárgyalt.

A pártelnök emlékeztetett az MDF azon korábbi vállalására, miszerint a párt nem fog asszisztálni Orbán Viktor "baloldali politikájához", és nem fogja hatalomra segíteni Gyurcsány Ferencet.

Hozzátette: az MDF arról is döntött, hogy nem kezd koalíciós egyeztetést a Fidesszel.

A pártelnök ezt azzal indokolta, hogy az MDF számára elfogadhatatlan a Fidesz populista programja, alkotmány- és demokrácia-felfogása, piacellenes magatartása.

Gémesi nemmel szavazott

Gémesi György elnökségi tag közölte: véleménye szerint meg kell adni a lehetőséget az MDF képviselő-jelöltjeinek arra, hogy helyben köthessenek megállapodást az esetleges visszalépésekről.
 
A politikus elmondta: az elnökségi ülésen ő volt az egyetlen, aki a javaslat ellen szavazott.

"Ebben a dologban úgy tűnik, hogy egyelőre én vagyok az elnökségben ezen a véleményen, viszont már a jelöltek között nagyon komoly véleménykülönbség van" - mondta.

Hozzátette: személyes véleménye szerint nem lehet kötelező érvényű az elnökség ajánlása az egyéni képviselőjelöltekre, a kérdésről a választmánynak kell döntenie.

A Fidesz együttműködési ajánlatával kapcsolatban azt mondta: mindenféleképpen tárgyalni kell egy ilyen megkeresésről.