Sólyom László beszéde, háttérben a Parlament

InfoRádió / MTI
2006. április 7. 16:49
Sólyom László köztársasági elnök szombaton több televízió és rádió által sugárzott üzenetével szól a választókhoz.

A Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnökének tájékoztatása szerint a beszédet szombaton délben a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és az InfoRádió sugározza, de más időpontban látható lesz többek között a Duna Televízióban, a Hír Televízióban és a Magyar ATV-n.

Wéber Ferenc elmondta: az államfő a választásokon való részvételre, illetve arra fogja buzdítani a választópolgárokat, hogy éljenek alkotmányos jogukkal.

A sajtófőnök hozzátette: Sólyom László beszédéről csütörtökön készült felvétel. A köztársasági elnök a Sándor-palota erkélyén mondja választási felhívását, a háttérben a Parlament épülete látható.

Az államfő szavait a Magyar Televízióban jeltolmács közreműködésével közvetíti.