Közvélemény-kutatók: mindenki másképp csinálja

Infostart
2006. április 7. 18:03
Hagyományos exit poll nem készül a szavazás napján: a négy nagy közvélemény-kutató cég közül három előzetes felmérések alapján valószínűsíti a választás eredményét vasárnap este. A Tárki az egyetlen, amely a szavazóhelyiségből kilépőket kérdezi, de csak 24 körzetben. Ennyi olyan körzet van ugyanis az országban, ahol a szavazatok eloszlása megegyezik az országos arányokkal.

Hagyományos exit pollt, vagyis olyan felmérést, amely a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapul, a négy nagy közvélemény-kutató cég közül egyik sem végez vasárnap, a választások első fordulója után.

A Tárki az egyetlen a nagy cégek közül, amelynek kérdezőbiztosai a szavazófülkéből kilépőket megkérdezik, de csak a politikailag reprezentáns körzetekben. Az adatokat este 7 óra, tehát a szavazókörök bezárása után hozzák nyilvánosságra az egyik országos kereskedelmi televízióban - közölte a Tárki vezérigazgatója, Tóth István György.

"Az elmúlt két választáson azt tapasztaltuk, hogy egyre nagyobb azoknak a körzeteknek a száma, amelyekben a leadott szavazatok aránya nagyon pontosan visszaadja az országosan elért szavazatarányt... egészen pontosan 24 ilyen körzetben fogunk kérdezni" - mondta Tóth István György, hozzátéve, hogy budapesti szavazókör ezek között nincsen.

A Medián másfél napos felméréssel készül

A Medián háromezres mintán végez másfél napos reprezentatív felmérést, amelynek eredményét a közszolgálati televízióban és egy kereskedelmi csatornán teszik közzé - közölte a közvélemény-kutató cég vezetője, Hann Endre.

"Péntek délutántól szombat estig zajlik ez a felmérés. 1998-ban és 2002-ben pontosan ugyanezzel a módszerrel készült az előrejelzésünk, és mindkettő elég jól sikerült" - mutatott rá Hann Endre, hozzátéve, hogy hagyományos exit pollt először és utoljára 1994-ben végzetek, mert az drága.

Előzetes kutatások a Szonda Ipsos-nál és a Tárkinál is

A Szonda Ipsos 10 ezer fős mintán végez 4 napos, országos, reprezentatív közvélemény-kutatást, amelyet csütörtökön kezdtek.

A Gallup is előzetes kutatások alapján valószínűsíti majd az eredményt vasárnap este 7 óra után.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást