Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az országnak fegyelmezettebb költségvetésre van szüksége.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje közölte: a gazdaság szépen muzsikál, de sokkal fegyelmezettebb költségvetésre van szükség.
A politikus "érdekes megfontolásnak" nevezte, hogy a Pénzügyminisztérium a választásokra való tekintettel csak hétfőn hozza nyilvánosságra az első negyedéves költségvetési adatokat.
Utánanézek - ígérte Gyurcsány Ferenc.
A szocialista miniszterelnök-jelölt nyomatékosan kijelentette, hogy az MSZP nem teszi fizetőssé az egészségügyet.
Gyurcsány Ferenc azt mondta: a szocialista szavazókhoz nem kell bekopogtatni, mert ők aktív emberek, akik értik a két nagy párt közötti különbséget.
Az MSZP és a Fidesz útja kétfelé visz, ez nem egy út két széle - fogalmazott a kormányfő-jelölt. Hozzátette: azért érdemes a pártjára szavazni, mert annak a nyugodt gyarapodás és az összekapaszkodás a célja.
A szerdai vita kapcsán Gyurcsány Ferenc elárulta, hogy meglepte Orbán Viktor visszafogott stílusa, a saját szerepléséről pedig azt mondta "szenvedélyes voltam, nem is tagadom".
A csütörtök esti vita szerinte a túlszabályozottság miatt nem vita, hanem programismertetés volt.