Újabb árhullám a láthatáron?

Infostart
2006. április 5. 16:49
Van esély arra, hogy a Dunán egy második árhullám is levonul. Jelenleg is több mint 1.300 kilométernyi szakaszon van érvényben harmadfokú, és csaknem 160 kilométeren rendkívüli árvízvédelmi fokozat. A Duna lassan apad, délután 3 órakor 852 centiméteren állt Budapestnél.

A budapesti polgári védelem vezetője az InfoRádióban azt mondta: a következő napokban várhatóan nem emelkedik a Duna, a folyó ugyanis Németországban már sokat apadt. Később azonban a vízgyűjtő területeken lehulló csapadék függvényében ismét növekedhet a vízszint.

Elmondta azt is: Budapesten eddig több mint 600 ezer homokzsákkal védekeztek az árvíz ellen. A Római-parton megállt a szivárgás, a csatornákból azonban még mindig gyakran tör fel a víz a város több pontján.

Az ÁNTSZ segít fertőtleníteni

Az ÁNTSZ segítséget nyújt az árral elöntött házak fertőtlenítéséhez - tájékoztatta az InfoRádiót az ÁNTSZ kommunikációs főosztályvezetője. Taszári Ilona elmondta: mindenütt ellenőrzik az ivóvíz minőségét, és ha kell, zacskós vízzel váltják ki a helyi kutakat.

Komárom és Vác térségében van több olyan település, ahol nem iható a vezetékes víz. A tisztiorvosi szolgálat nem tud arról, hogy bárki megbetegedett volna a rossz minőségű víz miatt.

Taszári Ilona azt is közölte: az árhullám levonulása után mindenhol segítséget nyújtanak a fertőtlenítéshez.

Érkeznek az adományok

A Katolikus Karitász takarókat, ágyneműket és tisztasági felszerelést tartalmazó csomagokkal segíti a kitelepítetteket. A védekezőknek pedig ásványvizet vittek.

Az evangélikus egyház ötmillió forintot juttat el az árvíz miatt bajba jutottaknak, és felajánlotta a húsvéti perselypénzt is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az ÁNTSZ kommunikációs fõosztályvezetõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A budapesti polgári védelem vezetõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást