eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

A miniszter szerint siker a közmunkaprogram

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter szerint az elmúlt négy évben 35 milliárd forintot költött illetve költ a kormány közmunkára. A tárcavezető szerint ma 50 ezerrel több ember dolgozik, mint négy éve.

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter Miskolcon, a III. Országos Közmunka Konferencián azt mondta: a program 70 ezer embernek adott munkát 2.500 önkormányzaton keresztül. A szakminiszter hozzátette: a KSH legfrissebb adatai szerint Magyarországon ma 50 ezerrel több ember dolgozik, mint négy évvel ezelott.

Csizmár Gábor úgy fogalmazott: míg 2002-ben, a kormányváltás előtt 2 milliárd forintot különítettek el közmunkára, addig az idén az erre fordítható összeg már 14 milliárd forint.

A politikus elmondta, hogy a tavalyi év második felében indult közmunkaprogramok döntő többsége arra a négy megyére - Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Nógrád megyére - összpontosult, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Csizmár Gábor úgy vélte, hogy a jövőben a közmunkának képzéssel kell párosulnia.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×