A posta gépkocsikkal és bélyeggel segít

Infostart
2006. április 4. 16:56
Három postát már be kellett zárni az árvíz miatt, de a postások mindenhová kiviszik a küldeményeket, a nyugdíjakat és a segélyeket - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Posta Rt. szóvivője. Tomecskó Tamás közölte, hogy a posta negyven járművel és bélyeg kibocsátásával segíti az árvízi védekezést.

Az árvíz okozta közlekedési nehézségek ellenére a Dunakanyarban a posták nagy része kedden kinyitott, míg Kisorosziba komppal juttatták el a küldeményeket - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Posta Rt. szóvivője.

Tomecskó Tamás közölte: az árvíz sújtotta Szentendre, Leányfalu és Tahitótfalu vízzel elzárt részeire ugyanakkor nem jutottak el a postások, így a hivatalok sem nyitottak ki. A posta ígérete szerint a szerdán esedékes szociális juttatásokat azonban ezekre a helyekre is kiviszik.

A posta 40 gépkocsit is felajánlott a katasztrófavédelemnek, illetve "Árvíz" elnevezésű bélyegeket bocsátott ki, melyek megvásárlásával 100 forinttal lehet támogatni az árvíz károsultjait. Az összegyűlt pénzt a Vöröskereszten keresztül juttatja el a posta az érintettekhez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást