SZDSZ: a Fideszből "fröcsög a gyűlölet"

Infostart
2006. március 30. 13:42
Az SZDSZ elnöke szerint a Fidesz ugyan szeretetről és összefogásról beszél, eközben azonban "fröcsög belőle a gyűlölet". Kuncze Gábor az ügyvivő testület ülése után úgy vélte: az ellenzéki párt megmutatta valódi arcát.

A konzervatív oldalról megszaporodtak az SZDSZ elleni támadások, ennek oka pedig az, hogy a Fidesz is tudja: a szabad demokratákon múlik az idei választás - jelentette ki a liberális párt elnöke.

Kuncze Gábor szerint az ellenzék elkeseredett módon kezdett a lejáratásba, amellyel nem csak a pártot, de a liberális érzelműeket is támadja, miközben Orbán Viktor Fidesz-elnök a liberálisokra is számít a voksoláson.

A szabad demokraták elnöke, hangsúlyozta, hogy az SZDSZ visszautasítja ezeket a kijelentéseket.

"Az a Fidesz, amelyik immáron nyolc éve próbál úgy tenni, mintha a Szabad Demokraták Szövetsége nem létezne, hirtelen a legfőbb politikai ellenfélnek az SZDSZ-t tekinti" - tette hozzá.

Megjegyezte, ez annyiban jogos is, hogy legkövetkezetesebben valóban a liberális párt áll szemben a Fidesz ókonzervatív nézetrendszerével.

Kitért arra, hogy emiatt egyre több, "meglehetősen nemtelen" támadás érte az SZDSZ politikusait.

Ennek mélypontjaként említette Semjén Zsolt (Fidesz) Ungár Klára liberális képviselő-jelöltet személyében is sértő megjegyzését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást