Elégedetlen biztosítójával? Forduljon a BEKSZ-hez!

Infostart
2006. március 30. 16:31
Előfordult már, hogy egy baleset után az autóját 450 ezer forintért javították meg, a biztosító azonban csak 300 ezret fizetett? Mostantól ilyen esetekben a Biztosítási Események Károsultjainak Szövetségétől (MEKSZ) kérhet segítséget.

A nemrég megalakult szervezet nem a biztosítók ellen jött létre, hanem azért, hogy egy-egy konkrét esetben igazságosabb és teljes körű kárrendezést harcoljon ki - mondta az InfoRádióban a szövetség elnöke.

Előfordulhat például, hogy valakit baleset ér. A biztosítója fizet neki, de egy év múlva kiderül, hogy a sérüléseknek maradandó hatásuk is van. A legtöbb ember ilyenkor nem arra figyel, hogy beszerezze a szükséges iratokat ahhoz, hogy a nagyobb díjat harcoljon ki magának.

A biztosítók örülnek

A szervezet ebben is segítséget adhat azoknak, akik tanácsot kérnek. Vízy András azt mondta: nem a biztosítók ellen jöttek létre, de mivel a társaságoknak már van érdekvédelmi szervezetük, a károsultaknak is szükségük van erre.

A biztosítók üdvözlik a biztosítottakat képviselő civil szerveződés megalakulását - állítja a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára.

Trunkó Barnabás az InfoRádiónak elmondta: a biztosítók jobban járnak, ha indulatoktól vezérelt ügyfelek helyett szakmai egyesületek hozzáértő képviselőivel intézik vitás ügyeiket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A BEKSZ elnöke, Vízy András
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A MABISZ fõtitkára, Trunkó Barnabás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást