Ingyennövény a Föld napján

Infostart
2006. március 27. 14:39
Összesen 7.000 cserjét, 3.000 sziklakerti és fűszernövényt, 4.000 árvácskát és 400 kiló fűmagot oszt szét ingyen a XVIII. kerületi önkormányzat a kerületi lakosok és intézmények között a Föld Napján. A növényekre pályázni lehetett.

A nyertes pályázók március 28-án a Bókay-kertben kapják meg a növényeket és a fűmagot, amelyek kiültetését később ellenőrzik is - mondta az InfoRádiónak Mester László polgármester.

Hozzátette: vannak olyanok, akik évről évre pályáznak, náluk nagyon jól megfigyelhető a kert, vagy az udvar folyamatos szépülése.

Az önkormányzat pályázatára évről-évre egyre több lakóközösség, intézmény vagy cég pályázik, idén már 180 pályázat érkezett.

A pályázók között ráadásul egyre több a lakótelepi jelentkező is - hangsúlyozta Mester László.

A pályázaton szétosztott 3.000 fagyal, 4.000 konténeres cserje, 3.000 sziklakerti és fűszernövény, 4.000 árvácska és 400 kiló fűmag elültetése után többek között 600 méternyi új sövénnyel és 12 ezer négyzetméter pázsittal szépül a XVIII. kerület.

Az önkormányzat idei költségvetésből 4 millió forintot költött a növények beszerzésére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást