Orbán: a költségvetés "összeomlott, mint egy kártyavár"

Infostart
2006. március 23. 17:48
Gyorsjelentést készíttetne a magyar gazdaságról és azonnal leállítatná az összes olyan kifizetést, ami nem kapcsolódik a mindennapi élethez - nyilatkozta Orbán Viktor a Világgazdaságnak.

A Fidesz elnöke pártja választási győzelme esetén azonnal konzultációt kezdeményezne a jegybank elnökével, és nemzetközi szakértők bevonásával olyan testületet hozna létre, amelyik gyorsjelentést készít a magyar gazdaság helyzetéről - vázolta terveit Orbán Viktor.

A Fidesz miniszterelnök-jelöltje szerint a magyar gazdaság infarktus közeli állapotban van, és a tíz százalékpontos járulékcsökkentés az a szívgyógyszer, amely elkerülhetővé teszi a bajt.

Csökkenteni a bürokráciát

A járulékcsökkentés költségvetési ellentételezéséről a Fidesz elnöke azt mondta: egyrészt ez nem viszi a pénzt, hanem az új munkahelyek révén már az első félévben bevételeket generál; másrészt fölszámolják az összes felesleges állami kiadást.

Orbán Viktor kijelentette: radikálisan át kell alakítani az államigazgatás közép- és felsővezetői szintjét, kevesebb minisztériumra, országos hatáskörű szervre és háttérintézményre van szükség.

Ezzel kapcsolatban a legnagyobb ellenzéki párt vezetője hangsúlyozta: a bürokrácia csökkentésének előfeltétele a jogszabályok számának csökkentése.

A költségvetés állapotáról

Orbán Viktor szerint ha nem változik semmi, akkor 8 és 10 százalék közötti hiánnyal zár a költségvetés az év végén.

A büdzsét mindenképpen módosítani kell, mert "összeomlott, mint egy kártyavár" - tette hozzá.

A szükséges lépések között a Fidesz kormányfő-jelöltje első helyen a költségvetési tanács létrehozását említette, amely a jegybankelnökből, az Állami Számvevőszék elnökéből és más szakemberekből állna, és a tanács jóváhagyása nélkül az állam be sem terjeszthetné a költségvetést.

Az összes olyan kiadást le kell állítani, amely nem kapcsolódik a mindennapi élet biztonságához - tette hozzá. Az ellenzéki politikus ilyennek nevezte a PPP-programokat (az állam és a magánszektor együttműködésével megvalósuló beruházások) és a fölösleges bürokratikus kiadásokat.

Gazdasági boom-ot vár Orbán

Az adórendszerre vonatkozó elképzeléseikről a Fidesz miniszterelnök-jelöltje azt mondta: csökkenteni szeretnék a személyi jövedelemadót is, de erre csak 2007 januárja után kerülhet sor; az egykulcsos adó ugyanakkor nem szerepel a terveikben.

Orbán Viktor szerint már nincs olyan állami vagyon, amelyet magánosítani lehetne; ami van, azt meg kell tartani állami felelősségi körben.

Az euró bevezetéséről a Fidesz elnöke úgy fogalmazott: a gazdasági csúcsminiszternek kiszemelt Matolcsy György szerint 2010-ben eurónak kell lennie Magyarországon; ő ezt támogatja, bár kétségei vannak.

A gazdaság kilátásairól Orbán Viktor azt mondta: nagy boomot vár, 7 százalékos gazdasági növekedéssel nem is lenne elégedett.