Csurka nem kerítheti be az MSZP-t

Infostart
2006. március 23. 18:13
A MIÉP-Jobbik nem demonstrálhat április 1-én, az MSZP-vel egy időben, a Hősök terén. A BRFK indoklása szerint a szocialista rendezvény miatt lezárják a Hősök terét is, így arra az időre az nem minősül közterületnek.

A rendőrség közbiztonsági igazgatója, Lapid Lajos az InfoRádióban elmondta: csütörtökön vagy pénteken küldik el az államigazgatási határozatukat a MIÉP-Jobbiknak.

Ebben az szerepel, hogy a Hősök tere az MSZP rendezvényének biztosításához szükséges műveleti terület, vagyis annak ideje alatt nem számít közterületnek - tette hozzá az igazgató.

Lapid Lajos szerint felmerül a jóhiszemű joggyakorlás hiánya is, hiszen a MIÉP-Jobbik azután kérelmezte az időpont-módosítást, hogy az MSZP áttette április 1-jére a gyűlésének időpontját.

A MIÉP elnöke korábban azt mondta: fellebbeznek majd a határozat ellen.

"Az eredeti elképzelés az volt, hogy felül, a katlan felső frontvonalán a Fidesz tart gyűlést a Kossuth téren, mi pedig alul bezárjuk a reteszt, és csak az állatkert felé hagyjuk menekülni az MSZP-t" - mondta Csurka István a közszolgálati televízióban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapid Lajos a BRFK határozatáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást