Nagy pénzek, nagy arcok

Infostart
2006. március 22. 13:34
Az InfoRádió számításai szerint ha valamely párt csak egyetlen rádióban, tv-ben, heti és napilapban hirdet, és csak egyetlen reklámhálót helyez el, akkor is 358 millió forintot költ. Vagyis irreálisnak tűnik, hogy tartanák magukat a pártok, a képviselőnkénti egy millió forinthoz.

A pártok a választási kampány időszakában 368 millió forintot költhetnek hirdetésre, szakértői becslések 3 milliárdosra várják a kampányra fordított összes ráfordítást.

Televíziók: csomagajánlat a kereskedelmiektől, ingyenes közszolgálati

A 2002-es választások idején az egyik kereskedelmi tv-csatornánál a pártok reklám költése 220 millió forint volt. Ugyanennél a kereskedelmi csatornánál 2006-ban listaáron egy 30 másodperces hirdetés, főműsoridőben 3-4 millió forint között mozog. Hétvégén pár százezer forinttal olcsóbb.

Ha egy párt a kampány két hónapja alatt, csak főműsoridőben naponta egyszer hirdet, az is 180 millió forintba kerül listaáron. És ez még csak egyetlen televíziónál elhelyezett hirdetés. Igaz, a kereskedelmi televíziók csomagajánlatokat tettek a pártoknak, ami azt jelenti, hogy a politikai szervezetek kaptak bizonyos kedvezményeket.

A közszolgálati televízió az országos listát állító pártoknak díjmentes megjelenést biztosít. A médium az első forduló előtt március 31-én és április 7-én, a két forduló között pedig április 19-én és április 21-én elhelyezett politikai hirdetési blokkban ad lehetőséget a pártoknak a hirdetésre.

A médiatörvény értelmében a Duna Tv egyáltalán nem adhat politikai hirdetést, mivel a csatorna határon túlra is sugározza műsorait.

Rádiók: 10 ezer forint másodpercenként

Az országos rádiók reggeli, és déli hírsávjában elhelyezett hirdetések másodpercenként közel 10 ezer forintba, helyi rádióknál 2-3 ezerbe kerülnek. A pártok rádióspotjai 30-40 másodperc hosszúak, vagyis ha a legdrágább áron számolunk, egyetlen lejátszás 400 ezer forint.

Nyomtatott sajtó: az életmód-magazinok a legdrágábbak

A napilapokban megjelenő hirdetés ára mérettől is függ, de 250 és 600 ezer forint között mozog.

Politikai hetilapoknál nagyobb a szórás: az egyik heti gazdasági lapban 1 millió forint fölött van egy darab egy oldalas hirdetés, de a legkisebb felületű hirdetés is minimálisan 120 ezer forint, gyakorlatilag az összes hetilapnál.

A havi életmód-magazinokban elhelyezett reklám a legdrágább.
Fél oldalas hirdetés minimálisan 500 ezer forint. Ez esetben nehéz átlagot számolni, de ha egy hónapig hirdet egy párt, egyetlen napi-, és egyetlen heti, valamint havi lapnál, akkor körülbelül 40 millió forintot költ.

Gyurcsány-óriásplakát 135 millióért?

Az épületfelújítási reklámhálókon lévő politikai hirdetések heti bérleti díja 14-15 millió forinttól indul. Egy 400 négyzetméteres plakát előállítása 1 milliónál kezdődik. A Napi Gazdaság számításai szerint egy ilyen plakát kétheti kihelyezésének költsége meghaladhatja a 30 millió forintot is.

Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök-jelölt Zuglóban elhelyezett 1800 négyzetméteres hirdetése következésképp ennek a négyszeresébe, vagyis 135 millió forintba került.

Tehát ha valamely párt csak egyetlen rádióban, tv-ben, heti és napilapban hirdet, és csak egyetlen reklámhálót helyez el, akkor 358 millió forintot költ. Ez esetben nem számoltuk a köztéri plakátokat, fényreklámokat, az autóbuszokon elhelyezett hirdetéseket. Ezen összesített adatokból is jól látszik, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy betartsák a pártok a képviselőnkénti 1 millió forintban megszabott reklámköltést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást