Az MSZP ragaszkodik az egészségügyhöz

Infostart
2006. március 22. 07:04
Választási győzelem és koalíciós kormányzás esetén az MSZP ragaszkodik az egészségügyi tárcához - jelentette ki az egészségügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rácz Jenő közölte: a szocialisták megfelelően kidolgozott egészségügyi programmal rendelkeznek.

Azzal kapcsolatban, hogy az SZDSZ a több biztosítóra épülő egészségügyi modellt foglalta programjába, Rácz Jenő azt mondta: legelőször egy biztosítót kell kialakítani, utána érdemes a többin gondolkodni.

A miniszter arról is szólt: a kabinet a 2002-es előirányzat több mint kétszeresét költötte az egészségügyre.

A betegek kevéssé érzékelték

Rácz Jenő ugyanakkor elismerte, hogy a ráfordítás a betegek számára nem volt látványos, mert azt főként az egészségügyi dolgozók bérkompenzációjára, a sürgősségi betegellátás fejlesztésére és a gyógyszerkassza kiegészítésére kellett költeni.

A miniszter kifejtette: az egészségügyi dolgozók béremelése évente 300 milliárd forint, a gyógyszerkasszával kapcsolatos pluszkiadások négy év alatt több mint 600 milliárd forint extra költséget jelentettek.

Magyarország felzárkózott

Rácz Jenő szerint ezekre az intézkedésekre szükség volt, mert ennek köszönhetően az egészségügyben dolgozók bérezésében az újonnan csatlakozott uniós tagországok közül csupán Málta, Ciprus és Szlovénia előzi meg Magyarországot.

A gyógyszerkassza megemelésére azért volt szükség, mert az előző ciklusban nagyon kevés olyan innovatív gyógyszer került a listára, amelyek a szakma véleménye szerint szükségesek a megfelelő szintű gyógyításhoz - tette hozzá a szakminiszter.