Mortimer elismerte bűnösségét

InfoRádió / MTI
2006. március 21. 11:02
Elismerte bűnösségét a Mortimer néven ismertté vált Gy. Mihály, akit a Fővárosi Főügyészség azzal vádol, hogy tavaly egy buszon megszúrt kardjával egy 15 éves fiút. A Fővárosi Bíróságon a vádirat ismertetésével és az elsőrendű vádlott kihallgatásával kezdődött meg az ügy tárgyalása.

A vád szerint 2005. május 8-án az akkor még 17 éves vádlott egy be nem jegyzett hagyományőrző társaság tagjaként társaival harcművészetet gyakorolni indult a Normafához, amikor a 21-es buszon, a Moszkva tér közelében - egy szóváltás után - megszúrt egy fiút, akinek a lépét el kellett távolítani.

A Fővárosi Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat Gy. Mihály ellen. A vádlott a tárgyaláson elismerte, hogy ő okozta a sérülést, de - mint elmondta - nem szándékosan.

A vádirat alapján Mortimert akár 10 évi börtönre is ítélhetik. A sértett ügyvédje arra kérte a bíróságot, hogy ítéljen meg a sértettnek hárommillió forintot, nem vagyoni kár címén.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló a büntetõperrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást