Felmentette a bíróság az Orbán-kormány államtitkárát

InfoRádió / MTI
2006. március 21. 20:26
Jogerősen felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Bártfai Bélát, a Miniszterelnöki Hivatal volt közigazgatási államtitkárát és Berkecz Máriát, a Millenáris Kht. egykori ügyvezetőjét a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Bánáti János, a volt államtitkár védője elmondta: a bíróság a 2002-ben indult büntetőeljárásban még március 10-én, bűncselekmény hiányában hozta meg a döntést, amelyet írásban még nem kaptak kézhez.

Bánáti János emlékeztetett arra, hogy a munkaügyi pert a Millenáris Kht. akkori új vezetése indított Berkecz Mária ellen.

Az eljárásban azt a szerződést kifogásolták, amelyet a távozó ügyvezető Bártfai Bélával kötött, és amelynek alapján kifizették Berkecz Máriának a felmondási időt, illetve az úgynevezett titoktartási záradék alapján több millió forintot.

Az első fokú munkaügyi bíróság azt állapította meg, hogy a szerződés jogszabályba ütközik,de a másodfokon eljáró bíróság megállapította, hogy a szerződés nem volt törvényellenes, ugyanakkor az összeget bizonyos okok miatt eltúlzottnak találta.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást