Össztűz Mikolára

InfoRádió / MTI
2006. március 20. 15:53
Az MSZP, az SZDSZ és az MDF is elítélte a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltjének a határon túli magyarok állampolgárságával összefüggő kijelentését. A nagyobbik ellenzéki párt kampányfőnöke azt mondta: a Fidesz nem akar választójogot adni a határon túliaknak.

Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke szerint nem lehet voksvadászattá és pártpolitikai kampánykérdéssé silányítani a nemzet ügyét, az SZDSZ pedig úgy véli: Mikola István bevallotta, hogy a Fidesznek csak a határon túli magyarok szavazata kell.

Az MDF-es Csapody Miklós közleményében úgy fogalmazott: a Fidesz politikai nézetek nélküli szavazógépnek tekinti a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarokat.

A nagyobbik ellenzéki párt kampányfőnöke szerint a határon túl élő magyaroknak azokat a szándékait kívánják támogatni, amelyeket ők fontosnak éreznek.

Rogán Antal hozzátette: ez nem választójogot jelent, hanem egy gesztust a határon túli magyarok számára.

A Fidesz vasárnapi kongresszusán Mikola István, a nagyobbik ellenzéki párt kormányfőhelyettes-jelöltje a többi között arról beszélt, hogy ha négy évre nyerni tudnának, és utána az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnának adni, és ők is szavazhatnának, akkor húsz évre minden "megoldódna".