Felgyorsultak a bíróságok

InfoRádió / MTI
2006. március 20. 15:10
A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint még egy-másfél milliárd forintra lenne szükség a bíróságok teljes számítógépes felszereléséhez.

Lomnici Zoltán a Veszprém megyei összbírói értekezlet után azt mondta: eddig 80 százalékban épült ki a számítógépes rendszer, és az informatikai fejlesztéshez még szükséges pénzt uniós támogatásból szeretnék megszerezni.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke szólt arról is, hogy tavaly 1 millió 250 ezer ügy érkezett a magyar bíróságokra, közülük 400 ezer volt a peres ügy, a többi céges, illetve felszámolási és végrehajtási eljárás volt.

Hozzátette: a bíróságokon hat hónap alatt befejezik az ügyek döntő többségét, a több mint öt éve tartó, befejezetlen ügyek száma valamivel meghaladja az 1.200-at.