Kóka: olcsóbban épülhetnek a sztrádák

Infostart
2006. március 18. 17:13
A gazdasági és közlekedési miniszter szerint 2002 és 2006 vége között megduplázódik az autópályák hossza Magyarországon. Kóka János az InfoRádiónak azt mondta: az elmúlt négy év alatt 511 kilométer sztrádát épített a kabinet.

A szabad demokrata politikus szólt arról is, hogy a szabályozók és a műszaki feltételek módosításával a jövőben 20 százalékkal olcsóbban épülhetnek az autópályák.

Kóka János hangsúlyozta: Magyarországon nem két pont összekötése a sztrádák elsődleges célja, hanem az, hogy valamennyi érintett régiót bekapcsolják a gazdasági vérkeringésbe.

A politikus előzőleg arról beszélt, hogy az energiapolitikában előtérbe kell helyezni az energiahatékonyságot és az ellátás biztonságát.

A gazdasági és közlekedési miniszter hangsúlyozta: az SZDSZ szerint nem szabad mindekinek egyforma ártámogatást adni, hanem a rászorulókat kell jobban segíteni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kóka János az autópályákról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Összefoglaló az SZDSZ energiapolitikájáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást