Fidesz: a kormány fizetőssé tenné az egészségügyet

Infostart
2006. március 16. 13:38
Azzal vádolta meg a kormányt a Fidesz, hogy fizetőssé kívánja tenni az egészségügyet. A népegészségügyi kormánymegbízott felelőtlen riogatásnak nevezte a Varga Mihály által elmondottakat.

Varga Mihály felszólította a miniszterelnököt, hogy állítsa le a fizetős egészségügyi rendszert előkészítő munkálatokat.

Az ellenzéki politikus Veres János pénzügyminiszter egyik interjújára hivatkozott, amelyet a politikus a Bloomberg hírügynökségnek adott.

Varga Mihály közölte: az interjúban a pénzügyminiszter azt mondta, "ilyen intézkedés lehet az egészségügyi szolgáltatásoknak közvetlenül a tb-hozzájáruláshoz kötése, és valamiféle társfinanszírozás bevezetése, például, hogy a betegek fizessenek a gyógyszerek felírásáért, vagy az orvosi vizsgálatért".

Veres János arról is beszélt, hogy "valahogyan korlátoznunk kell a jelenleg korlátozás nélkül rendelkezésre álló szolgáltatásokat, ez igaz a támogatott gyógyszerek használatára, az orvosi és a kórházi ellátásral".

A Fidesz alelnöke szerint a nyilatkozat azt jelenti, hogy a kormány nem a támogatások növelésével, hanem a betegek egyre nagyobb áldozatvállalásával akarja megoldani az egészségügy problémáit.

Ha megvalósul ez az elképzelés, akkor lesznek olyanok, akik nem tudják majd kifizetni az ellátást - tette hozzá az Orbán-kormány pénzügyminisztere.

A Fidesz, kormányra kerülése esetén, a GDP hét százalékára növelné az egészségügy támogatását - mondta az ellenzéki politikus.

"Felelőtlen riogatás"

A népegészségügyi kormánymegbízott felelőtlen riogatásnak nevezte a Varga Mihály által elmondottakat.

"Nincs mit leállítani, mert ilyenfajta előkészületek nem folynak" - jelentette ki Kökény Mihály.

Hozzátette: olyan biztosítási rendszert alakítanak ki, amelyben ellenőrzött járulékfizetésért cserébe járnak a szolgáltatások.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kökény Mihály reagálása
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Összefoglaló a Fidesz álláspontjáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást