Falvakat zárt el a márciusi hó

Infostart
2006. március 14. 11:22
Több út járhatatlan vagy csak nehezen járható Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de már csak egy települést nem lehet megközelíteni. A havazás és a szél Békés megyében is gondot okoz.

Mohácsi Márta, az Útinform ügyeletese az InfoRádióban elmondta: a havazás átterjedt a Dunántúlra, Mosonmagyaróvár környékén viharos szél fúj.

A Dunántúl nyugati részén, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas és Zala megyékben téliesek az útviszonyok, de járhatatlan út és elzárt település nincs.

Borsodban és Békésben a legrosszabb a helyzet

A keleti országrészben Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében a legrosszabb a helyzet. Borsodban korábban több települést is elzárt a hó, mostanra már csak Pányok nem közelíthető meg közúton.

A Hernád és a Sajó völgyében, valamint a Taktaközben hét alsóbbrendű útszakaszon nem lehet közlekedni, tizenöt úton csak egy nyomon lehet haladni.

Az autópályák járhatóak

A Békés megyei mellékutak egy része személyautóval csak nehezen, illetve egy nyomon járhatóak, ezért ajánlott, hogy errefelé téli felszereléssel induljanak az autósok - tette hozzá Mohácsi Márta.

Az autópályákon nem okoz fennakadást a hó és az erős szél, már hóátfúvásos szakaszok sincsenek az M3-as autópályán - mondta el az InfoRádióban Horváth Zsolt, az autópálya ügyeletese.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mohácsi Márta a közlekedési viszonyokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Horváth Zsolt az autópályákról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást