Első fokon Stumpf nyert a Postabank-ügyben

Infostart
2006. március 14. 17:41
Első fokon pert nyert az Index és a Népszabadság ellen Stumpf István, az Orbán-kormány egykori kancelláriaminisztere.

Stumpf István azért perelte be a két médiumot, mert azok azt állították, hogy 2000 decemberében leállította az állami pénzeszközök felhasználását ellenőrző Kehi-vizsgálatot a Postabank Rt. ügyében.

"Először helyreigazítást kértem a Népszabadságtól és az Indextől, miután ennek nem tettek eleget, akkor indítottunk pert. Első fokon arra kötelezte a bíróság a két sajtóorgánumot, hogy tegyék közzé: valótlanul híresztelték azt, hogy a postabankos vizsgálatot én állítottam le. Ezt a vizsgálatot gyakorlatilag a Medgyessy-kormány állította le 2002 őszén" - fogalmazott az InfoRádióban Stumpf István.

Az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere szerint a tárgyaláson az is kiderült, hogy a levél, amit leközöltek hamisítvány volt.

"Nem írhattam december 14-én levelet egy olyan dokumentumtöredékről, amelyet egy héttel később küldtek meg a Miniszterelnöki Hivatalnak" - hangsúlyozta Stumpf István.

A Századvég Alapítvány elnöke abban reménykedik, hogy az ügyészségnek is feltűnik, hogy közokirat-hamisítás történt, és eljárást indítanak az ügyben.

"Nem lenne jó, ha Magyarországon az a gyakorlat intézményesülne, hogy miniszterek aláírásával visszaélve mindenféle hamis dokumentumokat köröztetnének a médiában" - jegyezte meg Stumpf István.

A volt kancelláriaminiszter a Postabank-ügy mostani előkerülését szocialista kampányelemnek tartja.

"Elismertük a Stumpf úr keresetében foglaltakat, és abban a pillanatban, amikor megkaptuk az ítélet írásos változatát, közölni fogjuk azt, aminek a közlésére a bíróság kötelezett bennünket" - nyilatkozta Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője.

Uj Péter, az Index internetes portál főszerkesztője azt mondta, hogy bár elfogadják a bíróság döntését, még gondolkodnak azon, hogy nyújtsanak-e be fellebbezést ellene.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást