Budapest-kampányt indít az SZDSZ

InfoRádió / MTI
2006. március 10. 13:19
Önálló Budapest-kampányt indít a Szabad Demokraták Szövetsége - jelentette be a párt elnöke. Kuncze Gábor úgy fogalmazott: a választások végeredményét döntően fogják befolyásolni mind a fővárosi, mind a vidéki liberálisok. A Fidesz szerint az SZDSZ kampánya több ponton is törvénytelen.

Demszky Gábor szabaddemokrata főpolgármester arról beszélt: a voksolásnak az a tétje, hogy Budapest lesz-e ennek a régiónak a központja.

Úgy vélte: erre megvan az esély, hiszen a főváros egy főre jutó GDP-je 25 százalékkal magasabb az uniós átlagnál, ami évente 27 dollár többletet jelent.

A főpolgármester hozzátette: Budapesten hét-nyolc éven belül az átlagos életszínvonal elérheti a közösségi szintet.

Fidesz: törvénytelen az SZDSZ kampánya

Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője szerint, ha az SZDSZ vezetői büszkén vállalják a párt kampányát, akkor büszkén kell vállalni azokat a törvénytelenségeket is, amelyeket a párt a kampány során elkövetett.

A politikus kijelentette: be fogja perelni Bőhm Andrást, a fővárosi SZDSZ frakcióvezetőjét, amiért a tévében azt állította, hogy ő (Kupper András) külföldiek, székely fiatalok munkáját vette igénybe ajánlószelvények gyűjtéséhez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kupper András az SZDSZ kampányáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kuncze Gábor az SZDSZ budapesti kampányáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást