A biciklisták számon kérik a politikusokat

Infostart
2006. március 10. 11:47
A kerékpáros közlekedés fejlesztésére vonatkozó programjavaslatait adja át nyolc pártnak a Critical Mass, a hétvégi biciklis felvonuláson. A szervezők három héten belül várnak választ a pártoktól.

Az esemény egyik főszervezője az InfoRádióban azt mondta: a túra során a parlamenti pártok székházait érintik, de a starthoz meghívják a kisebb pártok képviselőit is. A politikusoknak nemcsak fejlesztési programjukat adják át, hanem holland, dán, és brit minisztériumi kiadványokat, és a kerékpáros közlekedésről szóló szakkönyveket is.

Kürti Gábor hangsúlyozta: három hét múlva újra felkeresik a pártokat, hogy rákérdezzenek, mindebből mit építettek be programjukba. A válaszokat a szervezet a honlapjára is felteszi.

Kürti Gábor elmondta: Budapesten csaknem 400 ezer ember szokott kerékpározni. Közülük 50 ezren rendszeresen használják biciklijüket, csaknem 10 ezer ember pedig munkába is azzal járnak.

A biciklisták azt szeretnék, ha a fővárosi kerékpárutak egy összefüggő hálózatot alkotnának, vagy ha egy BKV bérlet olcsóbb lenne számukra. Jelenleg ugyanis a rendes bérlet mellé csaknem 5000 forintért kell venniük egy másikat a biciklinek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást