Batthyány és Kossuth tiltakozik az SZDSZ-es kiállítás miatt

Infostart
2006. március 9. 08:01
Levélben tiltakoznak Kossuth Lajos és Batthyány Lajos leszármazottai az ellen, hogy az SZDSZ a két neves történelmi alak viaszszobrát is bemutatja a Liberális Panoptikum nevű kampány-kiállításon. Batthyány Bálint a másik tiltakozó, Kossuth László nevében is nyilatkozva az InfoRádiónak elmondta: tisztában vannak azzal, hogy nincs joguk kisajátítani a felmenőiket, de tiltakoznak az ellen, hogy azokat bárki reklámcélokra használja fel.

"Megdöbbentünk és rossz érzéssel fogadtuk. Semmiképpen nem tudunk azért lelkesedni, hogy kampánycélokra használják fel ezt a két történelmi személyiséget" - hangsúlyozta az InfoRádióban Batthyány Bálint.

A két államférfi leszármazottai Kuncze Gábornak írtak levelet őseik kampánycélokra való felhasználása ellen tiltakozva.

Batthyány Bálint kiemelte: nem akarják kisajátítani felmenőiket, hiszen mindkét államférfi "a magyar nemzet tulajdona".

"Azért az engedtessék meg nekünk, hogy olcsó, akármilyen reklámkampány célokra ezt a két nevet ne használják fel" - fogalmazott a Batthyány-leszármazott.

Batthyány Bálint hozzátette: nem azzal van gondjuk, hogy az SZDSZ állítja ki a viaszfigurákat, ha az ellenzéki pártok tennék ugyanezt egy "konzervatív panoptikumban", az ellen is tiltakoznának, és elvárnák, hogy előtte egyeztessenek a családokkal.

Az InfoRádió megkereste az SZDSZ-t is. Horn Gábor kampányfőnök úgy reagált: a párt szerint senkinek, még a leszármazottaknak sincs joguk kisajátítani a történelmi hősöket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Horn Gábor, az SZDSZ kampányfõnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást