Gázár-vita: mekkora is az emelkedés?

Infostart
2006. március 8. 04:58
Az MSZP szerint 2002 óta csak 27,8 százalékkal drágult a gáz. Podolák György szocialista képviselő ezt annak kapcsán mondta, hogy a Fidesz a plakátjain azt hirdeti, az elmúlt négy évben 74%-kal emelkedett a lakossági gáz ára. A Fidesz kitart amellett: ha nem is mindenkinél, de a lakosság egy csoportjánál ekkora volt a drágulás.

"Valaki kőkeményen hazudik" - fogalmazott az MSZP országgyűlési képviselője annak kapcsán, hogy a Fidesz internetes honlapján és utcai plakátjain az szerepel: az elmúlt négy évben 74 százalékkal nőtt a lakossági gáz ára.

Podolák György azt mondta, a gáz fogyasztói ára körülbelül ugyanolyan ütemben nőtt a Gyurcsány-kormány alatt is, mint 1998 és 2002 között. A szocialista politikus szerint a különbség az, hogy a kőolaj és a földgáz világpiaci ára az elmúlt négy évben 160 százalékkal nőtt, szemben az előző ciklus alatti 75 százalékkal.

"Az elmúlt négy évben a lakossági gáz fogyasztói ára összesen 27,8 százalékkal változott. Ugyanez a Fidesz-kormány ideje alatt 27,6 százalékkal változott. Ezek a számok azt mutatják, hogy az előző kormányzat idején sokkal agresszívebben érzékeltették a lakossággal az olajár változását, és sokkal nagyobb mértékben eresztették rá a lakosságra" - fogalmazott Podolák György.

Hogy jön ki a 74 százalék?

A plakátokon szereplő 74 százalékos gázár-emelkedés Lázár Mózes, a Fidesz energetikai programszóvivője szerint úgy jön ki, hogy 2002-ben 40,5, most pedig több mint 67 forintba kerül egy köbméter gáz.

Podolák György szocialista képviselő ezt megcáfolva, az újságíróknak megmutatta a saját gázszámláját, ami alapján azt mondta, a közel 16 ezer forintos számlából alig több mint 10 ezer forintot kell kifizetnie a kompenzáció miatt. Így pedig 1 köbméter gáz ára még a 48 forintot sem éri el.

Akkor most mennyi is a gáz ára?

A Fidesz energetikai programszóvivője szerint a 74 százalékos emelkedés csak a lakosság egy csoportját érinti, konkrétan a 3000 köbméter fölött fogyasztó átlagos családoknak kell 2002 óta ennyivel többet fizetni.

Lázár Mózes szerint ugyanis két fogyasztói kategóriában ugyan van kompenzáció, de ebben a kategóriában nincsen.

A Fidesz energetikai programszóvivője emlékeztetett arra: a kormány 2002-ben azt ígérte, nem lesz gázáremelés.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást