Kovács Pistinek nincs engedélye

Infostart
2006. március 7. 15:39
Engedély nélkül feszítették ki a Károly körút elején látható SZDSZ-es óriásplakátot az egyik épület előtt álló állványzat védőhálójára. A párt kampányfőnöke az InfoRádióban azt mondta: ezért a reklámcég a felelős.

Már egy ideje az Astoriánál is látható Kovács Pisti. Annak ellenére, hogy a plakátról még nem döntött a főváros városképvédelmi bizottsága. Az engedélyt ráadásul március 9-étől kérte a hirdetést kihelyező reklámcég.

A főváros városképvédelmi bizottsága azt nem vizsgálja, hogy az épületet valóban felújítás miatt állványozták-e fel. Endrédy István, a szakbizottság elnöke azt mondta: a demokrácia része, hogy akár úri passzióból bárki felállványozza házát.

A szabad demokraták kampányfőnöke szerint mindez nem vet rossz fényt rájuk. Az engedélyt ugyanis nem nekik kellett kérniük, hanem a reklámcégnek, amellyel szerződésben állnak. Mint mondta: ha valaki gyári hibás autót vesz, azért is a gyár a felelős.

Horn Gábor egyébként máig nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a plakát engedély nélkül lenne kint.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A városképvédelmi bizottság elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Horn Gábor, az SZDSZ kampányfõnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást