Jubileumi juttatás a 90 év fölöttieknek

InfoRádió / MTI
2006. március 6. 12:56
Egyszeri jubileumi juttatást kapnak a jövőben a 90., 95. és 100. életévüket betöltő idősek - jelentette be a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc az Idősügyi Tanács ülése után tartott Országos Nyugdíjügyi Konferencián azt mondta: 90, 95 és 100 ezer forinthoz juthatnak hozzá az érintettek.

A kormányfő - aki az Idősügyi Tanács elnöke is - hangsúlyozta: a korábban tervezettnél hamarabb, már az idén 3.500 forinttal emelkedhet a mezőgazdasági nyugdíjszerű járadékból élők ellátása; 2007 helyett már júliustól tervezik a járadékok növelését.

Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy az eddig 65 éves kortól járó utazási kedvezményt, az alap nyugdíjba vonulási korhoz, 62 évhez igazítják. Hozzátette: megállapodtak abban is, hogy a 13. havi nyugdíjat a jövőben megkaphatják a rendszeres szociális járadékban részesülők is.

A Fidesz családpolitikai programjának szóvivője ugyanakkor a 14. havi nyugdíj bevezetését szorgalmazza. Harrach Péter szerint a most bejelentett lépések nem oldják meg a valódi gondokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló Gyurcsány Ferenc javaslatáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást