Gallup: felpöröghet a kampány

Infostart
2006. március 6. 09:31
Ma kevésbé van kormányváltó hangulat, mint 4 évvel ezelőtt volt, de változatlanul többen akarják leváltani a kormányt, mint megtartani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Gallup európai igazgatója, Manchin Róbert.

A kampány korai szakaszában négy évvel ezelőtt már mért a Gallup magas, 60-65 százalékos részvételi hajlandóságot. Idén januárban 61, februárban pedig 59 százalékos részvételi hajlandóságot mértek csak - mondta Manchin Róbert, hozzátéve, hogy ez a teljesen biztos szavazók aránya.
/>
/>A Gallup európai igazgatója szerint előfordulhat, hogy ahogy az utolsó hetekben felpörög a kampány, több olyan érzelmi elem lesz, ami az utolsó pillanatban képes megmozgatni az embereket.
/>
/>A jelenleg mért adatok alapján tehát nem valószínű, hogy sikerül elérni a négy évvel ezelőtti részvételi arányt, de azért nem kizárt, hogy idén is 70 százalék fölötti lesz a részvétel - derült ki Manchin Róbert szavaiból, aki hozzátette: a Gallup még legalább két felmérést végez majd azt vizsgálandó, hogy milyen erős az egyes táborok érzelmi fűtöttsége.
/>
/>Változó párt-profilok
/>
/>A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a két nagy párt választói profilja kialakult, a szimpatizánsok zöme azonban ma már nem olyan kérdések mentén határozza meg saját meggyőződését, mint 2002-ben - hangsúlyozta a Gallup európai igazgatója. Manchin Róbert rámutatott, hogy háttérbe szorult például a nemzeti érzelműség és az annak alapján való pártválasztás hangoztatása.
/>
/>Bizonyos értelemben mindkét nagy párt arra törekedett, hogy azokon a csoportokon belül is támogatókat szerezzen, amelyekhez eddig nem igazán ért el - tette hozzá Manchin Róbert. Ez az MSZP számára a fiatalok felé történő nyitást jelenti, a Fidesz pedig megpróbálja megerősíteni bázisát Budapesten és a vidéki nagyvárosokban, valamint az idősek között jobb eredményt elérni.
/>
Kevésbé van kormányváltó hangulat/>
/>
/>Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megítélése tavaly november óta emelkedik. A Gallup felmérései szerint addig stabilan 37 százalék vélte úgy: inkább jól látja el feladatát a kormányfő. Februárra azonban ez az arány elérte a 47 százalékot. Ezzel párhuzamosan csökkent azok aránya, - 48-50 százalékról 40 százalékra - akik szerint inkább rosszul végzi dolgát a miniszterelnök - mondta a Gallup európai igazgatója.
/>
/>Manchin Róbert szerint ma kevésbé van kormányváltó hangulat, mint 4 évvel ezelőtt volt. Változatlanul többen akarják leváltani a kormányt, mint megtartani, de ez a szakember szerint abból is adódik, hogy a kormány megítélése elválik a kormányfő megítélésétől.
/>
/>Ráadásul Gyurcsány Ferenc és az MSZP megítélése is elválik egymástól, a miniszterelnök egyszemélyes kommunikációs politikája miatt. Így a kormányfő személye esetében tapasztalható pozitív tendencia sem a kormány, sem az MSZP megítélésére nincs hatással.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Gallup igazgatója a részvételi hajlandóságról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Manchin Róbert a változó párt-profilokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gyurcsány Ferenc népszerûségérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást