Egyre közelebb a BKV-sztrájkhoz

InfoRádió / MTI
2006. március 6. 19:43
Sikertelenül végződött a bértárgyalás újabb fordulója - közölte a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Nemes Gábor hozzátette: március 10-ére kiderül, hogy sztrájkolnak-e a BKV dolgozói március 13-án.

A érdekképviseletek vezetője elmondta: a cégvezetés továbbra sem változtatta meg a személyenkénti 16.500 forintos béremelési ajánlatát, és a szakszervezetek is kitartottak 22.000 forintos igényük mellett.

Nemes Gábor azt is közölte: nem tudtak megállapodni az elégséges szolgáltatások mértékéről sem a kilátásba helyezett egész napos sztrájkkal összefüggésben.

Az érdekképviseletek a korábbi tárgyalási fordulókban a kezdeti 25.000 22.000 forintra mérsékelték béremelési igényüket, a BKV vezetése pedig az 5 százalékos javaslatát emelte a 16.500 forintot jelentő, valamivel több mint 8 százalékra.

Tavaly átlagosan 16 ezer forintos béremelés volt a BKV-nál.