Tüntetést szervezett az MSZP a Philips elé

InfoRádió / MTI
2006. március 2. 14:32
A Philips Magyarország Kft. több munkavállalója tüntetett a vállalat központja előtt, mert a jogerős bírósági határozat ellenére sem vették vissza a cégtől korábban elbocsátott szakszervezeti titkárt. A demonstrációt az MSZP Országos Munkástagozata szervezte.

A nagyobbik kormánypárt munkástagozatának elnöke elmondta: tudomása szerint Káprai Attilát azután bocsátották el, hogy a dolgozóknak járó túlóra pótlék miatt szót emelt.

Filló Pál hozzátette: a Legfelsőbb Bíróság tavaly márciusban arról döntött, hogy a szakszervezeti titkárt jogtalanul bocsátották el. A Philips kommunikációs igazgatója közölte: a cég az ügyben a törvények és a jog betartásával járt el.

Az MSZP Munkástagozatának elnöke kiemelte: ha nem kapnak megnyugtató választ, további lépéseket is terveznek a munkavállalói érdekek szabad képviseletének megteremtése érdekében.

A csütörtöki megmozduláson 15 ember vett részt.

A Phillips Magyarország Kft. szerint nem azért bocsátották el a szakszervezeti vezetőt, mert az fellépett a dolgozók érdekeinek védelmében, hanem azért, mert megszűnt az a munkakör, amiben a férfi addig dolgozott - mondta el az InfoRádiónak a cég kommunikációs vezetője.

Blazsevácz Péter hozzátette: vitatják azt, hogy a bírósági ítélet alapján vissza kell-e venniük az elbocsátott szakszervezeti vezetőt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Blazsevácz Péter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Filló Pál
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást