Itt a tüskés folyadék

Infostart
2006. március 2. 07:24
Nem elég hatékony a kereskedelmi ellenőrzés. Ez pedig még az ózonlyukat is veszélyezteti. A fejlődő országok ugyanis még mindig kereskednek freonnal, vagy halonnal. A legnagyobb termelő Kína.
Népszabadság

A lap arról számol be, hogy egy titkos vizsgálat során nemrégiben kiderült: a laza kereskedelmi ellenőrzés miatt világszerte virágzik az ózonréteget károsító vegyületek feketepiaca. A legnagyobb termelő Kína, de a probléma a kelet-európai régiót is közvetlenül érinti.

A gazdag országok (ideértve Magyarországot is) a kilencvenes években már felhagytak az ózonkárosító vegyületek - így a legnagyobb mennyiségben készülő, hűtőgépekben használt freon, illetve a tűzoltó készülékekben alkalmazott halon - gyártásával. Egyes fejlődő országoknak, például Kínának azonban csak 2010-ig kell beszüntetnie a termelést.

Korábbi prognózis szerint az ózonlyuk 2065 előtt nem képes regenerálódni. Ha azonban az illegális kereskedelmet nem sikerül felszámolni, ez akár évtizedekkel is tolódhat.

A Népszabadság arról is ír, hogy a főváros belső kerületeiben alig néhány - sőt, van ahol alig néhány tized - négyzetméternyi zöldfelület jut egy-egy emberre. Az újság megkérdezett három önkormányzatot, mit tesznek, hogy javuljon az arány. Kiderült: többek közt muskátliosztással, dézsaállítással próbálnak javítani az arányon.

Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet szerint a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) nem fogadta el a Budapest Airport Rt. brit tulajdonosának a létszámleépítésekre és bérkompenzációra vonatkozó munkáltatói javaslatát. Az érdekvédők álláspontja szerint a BAA máris megsértette a privatizációs szerződésben rögzített - munkavállalókra vonatkozó - kötelezettségvállalásait, valamint a kollektív szerződést.

Közben a Fővárosi Bíróság elutasította az LDFSZ kérelmét, amelyet a Kincstári Vagyoni Igazgatóság ellen indított. A szakszervezet azt kérte, hogy a KVI és a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt. közötti szerződést nyilvánítsa semmissé.

A Magyar Nemzet értesülése szerint minden szempontból romlott az oktatás színvonalának társadalmi megítélése, egyre nagyobb az ezzel kapvsolatos elégedetlenség - derül ki abból a felmérésből, amelyet az Oktatási Minisztérium háttérintézménye, az Országos Közoktatási Intézet készített, ám még nem publikált sehol.

A felmérés regisztrálja, hogy az 1997-es szintre esett vissza a felnőtt lakosság oktatással kapcsolatos elégedettségi szintje. 1997-ben a megkérdezettek egy száz fokú skálán 57 pontra értékelték a magyar állami oktatást. Az Orbán-kormány idején az elégedettségi szint folyamatosan emelkedett.

Index

Az Index a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyílt napján számtalan helyszínből kiválasztott hármat, és ezekről írt beszámolót. Az intelligens anyagok laborjában tüskés folyadékokat, a Kármán Tódor szélcsatorna-laboratóriumban a dallasi repteret, az Oktatólaborban pedig - nem meglepő módon - reaktort látott a tudósító.

Az Indexen olvashatják, hogy kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak csütörtökön a Magyar Rádióban.

A minimális szolgáltatásról sikerült megegyezni az alelnökökkel - közölte a sztrájkbizottság szóvivője.

Ennek értelmében, ha a munkabeszüntetésben minden dolgozó részt vesz, összevonják a három adó műsorát, és zenei anyagok, rövid hírek, hivatalos közlemények, valamint közérdekű információk hangzanak el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást