Elfogták a fenyegetőzőt, jöhet a milliós számla

InfoRádió / MTI
2006. március 2. 13:19
Elfogta a rendőrség azt a férfit, akit a február 11-ei bombafenyegetésekkel gyanúsítanak.

Egy hónappal ezelőtt egy férfihang azt közölte a Bosnyák téri piac munkatársával telefonon, hogy Budapest több piacán is bombát helyezett el.

A bombariadó során nyolc fővárosi csarnokot, piacot, a Bosnyák téri mellett a Tétényi útit, a Fehérvári útit, a Flórián térit, a Kórház utcait, a Vámház körútit, a Rákóczi térit és az Ecseri útit ürítették ki és vizsgáltak át.

A gyanúsított egy 21 éves bátonyterenyei férfi. Közveszéllyel való fenyegetés miatt indult eljárás ellene.

Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének vezetője február 12-én az InfoRádióban azt mondta: a bíróság súlyos esetben 3 évig terjedő szabadságvesztést, vagy közérdekű munkát, pénzbüntetést szabhat ki az elkövetőre.

Hozzátette: a piacok kártérítési pert indíthatnak, a rendőrség pedig kiszámlázza a riasztás költségeit, amely akár milliós nagyságrendű is lehet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Varga Ildikó, a BRFK sajtóreferense az elfogásról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást