Lesz oltóanyag, ha emberről emberre is terjed majd a vírus

Infostart
2006. március 1. 14:31
Nyolc hét alatt elkészülhet a madárinfluenza emberről emberre terjedő változata elleni vakcina, vagyis ha nem a térségben tör ki az újfajta járvány, akkor várhatóan kész lesz a védőoltás, mire ideér a vírus - mondta el a Semmelweis Egyetem Infektológiai Tanszéki Csoportjának vezetője az InfoRádióban.

Tímár László elmondta: a vírus úgy alakulhat ki a legkönnyebben, ha egy ember szervezetében egymás mellett szaporodik a humán és a madárinfluenza kórokozója, a gének kicserélődésével pedig kialakulhat a korábbinál sokkal nagyobb fertőzőképességű vírustörzs.

A szakember szerint teljesen a véletlenen múlik, hogy kialakul-e az emberek között terjedő mutáció.

Tímár György emlékeztetett arra, hogy már 1997-től ismertek a madárinfluenza miatti emberi megbetegedések, de eddig nem alakult ki az emberek között terjedő variáns.

Ha ez megtörténne, akkor megismétlődhet az 1918-as spanyolnáthához hasonló világjárvány, hiszen az ember immunrendszere nem képes védekezni az új kórokozóval szemben - tette hozzá a szakember.

Tímár György emellett hangsúlyozta: ha Magyarországtól távol alakulna ki a mutáns vírus, akkor valószínűleg lenne elég idő az ezzel szemben hatékony oltóanyag előállítására, amely a becslése szerint nyolc hetet vesz igénybe.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Virsinger György a horányi védekezésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Tímár László a vakcina kifejlesztésérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást